4 hetes Kresz kurzusom alatt jó volt, h megismerkedhettem pár új arccal, hiányzott már a szociális élet... és igen B jogsira adtam a fejem, de régebben csak A-t szerettem volna...
Biciklis pályafutásom miatt régebben az "A" Jogsit szerettem volna megszerezni, de a munkaerő piacnak hála "B" jogsim lesz hamarosan, ha minden sikerül.
Az elején pár kör futásával beszereztem a szükséges papírokat. 1 héttel később be is kapcsolódtam a csapatba annyi volt a követelmény, hogy pótoljam, ami elmaradt. Ismerőseim megerősítettek, hogy jó oktatót sikerült magamnak találnom, nem áltatom magam, de általában a jobb színvonalat szeretem mindenben és jó szemem szokott lenni hozzá, ezért ez annyira nem is lepett meg. Amúgy nem vagyok nagyképű és ez sok dolgon meglátszik körülöttem főleg a barátaim és főleg a közeliek alá is támaszthatják :)
Na kicsit el is kalandoztam... Kicsit érzem a vesztem azzal kapcsolatban, hogy mához 2 hétre le is mennek a vizsgáim úgy mint kresz és EÜ és akkor megbizonyosodhatom képességeim egy részéről.
Az EÜ az annyira nem kézenfekvő nekem bizonyos esetekben... és gyakorolni sincs lehetőségem, mert mindenki megtagadta körülöttem azt, h esetlegesen pár műfogást kipróbáljak rajtuk, nekem meg a gyakorlat a minden abból áll össze az elmélet is. Ha valamit megtudok csinálni akkor beszélni is elég bőségesen tudok róla.
Bízom benne, hogy a jogsi fejében a munka vállalási lehetőségeim is gyarapodnak, mert egy időre kifogytam belőlük és nem igazán tudom mit kezdjek magammal...
Idestova 2 hét múlva, - ha tartja a szavát - akkor jön szegedről egy emberke, aki informatikusokat toboroz egy multinak. Mamámon keresztül tudtam meg ezt az információt és küldtem is egy névjegykártyát az ismeretlen részére, hogy tudja, hogy ér el, ha továbbra is igény tart rám, addig is kíváncsian várom jelentkezését...
Ja hát kicsit visszakanyarodva a jogsis mizériához, kiderült számomra, hogy van egy nagyon skót apám, aki ígérget állandó jelleggel, majd ha szükséged lesz rá így segítek neked meg úgy... aha persze, nem is tudom, hogy tudtam a naivitás eme fokára újra beleesni, lehet megint a remény "hal" játszott közre, megint... de hát ha az ember a saját szülőjének nem hihet hát akkor kinek? Ja és persze magához nem skót, de ez lerágott csont mégis ide lyukadok ki mindig... miért? - Talán, mert fáj, ha a hozzánk közel álló emberek átvernek...
Hát a hó végére még besuvasztottak nekem egy munkaügyi "nemistudommárminekhívjam" időpontot... Az ilyet se szeretjük, lehet benne leszek már a Guinness rekordok közt is...
Szarul érint az is, hogy a helyzetemmel más embereket is kellemetlen helyzetekbe hozok, de még mindig vannak akik kitartanak mellettem és öntik belém a lelket csodára méltó az optimizmusuk, ha már ide lyukadtam ki, akkor kifejtem már azt is, hogy én többnyire realistának vallom magam, jobb pillanataimban idealista vagyok, ha minden klappol, vagyis értsd úgy, ha van elfoglaltságom (munka/suli) és mellette szociálisan elégedett vagyok és lehetőségem van egy kis fizikai edzésre is (pl.: biciklizés, edzés) akkor én vagyok az az ember, akit megállítani nem nagyon lehet :D Főleg a siker hajt az életben előre és szeretem halmozni a sikerélményt, amit sok tekintetben letudok aratni pl.: kapcsolatok, munka, hobbi ami fontos a számomra. Szeretek élni és a szeretteimhez foggal körömmel ragaszkodni :) (Te is olvasod :D )
Nehéz az amikor szeret valakit az ember, de nem akarja, hogy a másik szenvedje e miatt és úgy érzem, hogy a 2 lehetőség közt próbálok egyensúlyozni, több kevesebb sikerrel mikor többet szeretnék adni neki, de ha megteszem akkor többet is veszek el tőle, azzal, hogy nem tehetem meg érte ezt öröké. Ha találkozom vele akkor szeretetet adok neki, ha nem találkozok vele akkor a hiány fájdalmát erősítem benne, ehhez erős jellem kell, hogy még mindig bírja és még így sem adja fel, tisztelem benne ezt a magas fokú elszántságot és szeretetet. :)
Hát ő azt hiszem megint eljutottam ide erre az állapotra, amikor is feladtam a labdát azzal, hogy áthárítottam rá mindent és ezzel váltam szerényé? :D Kicsit olyan ironikus érzésem támadt ezzel kapcsolatban :) Ő a minden az a lényeg én meg magamhoz mérten teszem a dolgom és még így is sokszor olyan érzésem támad, hogy az életem kevés lenne ahhoz, hogy a töredékét is visszaadjam neki, amit tőle kaptam kapcsolatunk szolid ideje alatt :)
Ideje zárni és búcsúzni a bejegyzéstől, így van rendjén :) Eszembe jutott, hogy soha nem tudok tőle elbúcsúzni, mert talán nem is akarok elbúcsúzni ;) De akire gondoltam érteni fogja mire gondoltam, ő nem érti félre :D
Pussz a hölgyeknek, pá olvasók :D
Ui.: Időgép kellene a Dec. 7-éhez *-)
