Létezők világában, ülők figyelme, útitársak kísérete, gondolatok mélye.

Koncert egy nem megfelelő közönségnek, a részese vagy. De ahelyett, hogy élveznéd a zenét és egyé válnál az ütemmel, elrévülsz, majdnem, mint az öntudatlan álom, de azért még is emlékszel. Mind a belső gondolatmenetedre, mint a külső történésekre, mégis kicsúszol a valóságból, visszaköszönnek az emlékek, amik megtörténtek vagy nem, mert megtörténhettek volna, de mégsem… A koncert vége fele elgondolkozol azon, hogy olykor mit jelent a család szó, vagy a barátság, mikor mindenki egyben a koncertnek él, te meg egy másik síkon vagy, külső szemlélőként élve meg. A koncert végén a nem megfelelő hely és közönség egymásra talált, sikerült megütni a megegyezés hangját, igaz, kompromisszumok mellett, de a közönség a végére megszerette a zenekar határozottságát és saját személyiségét.

Volt, hogy a városvezetés kitalálta, hogy neki mindenáron főtér kell, mert ami van az sosem jó. Ezennel „felrobbantotta” a belváros egyik csomópontját, az egykori élet emlékét üres zsákutcák őrzik. Kóbor kutyák, végeláthatatlan utcák kivilágítva, időnként egy sötét szakasszal megszakítva, ahol megtörik a város létezése, csak a természet van, és a csillagok vigyázzák, a vándor lépteit…

A koncert lecsengett, a zenekart visszatapsolták, újabb felvonás végén: pakolás. Egy újabb szippantás a koporsószegből, angolos távozás. Az utcák őrzik lépteid hangját, míg el nem csendesül… Felnéz az égi fényekre, az Ursa Major rajzolódik ki, onnan jött, és oda tart. Jó a gondolatok felerősödéséhez, amiket csak körmök hangja tör meg a betonon, egy kóbor kutya a másik oldalon…

Felmerül a kérdés a vándorban:

-Jó így egyedül?

-Egy ideig igen – hangzik a válasz.

Megy tovább, kutya balra el mögötte…

Olykor az utcák figyelői, az ülők tekintetével találkozik, a néma csend nem szűnik. Egy utcával lejjebb első volt útitársa lakott, kinek emléke még mindig benne él. Vele jó volt, ha nem is tartottak sokáig egy ösvényen, ő volt a hihetetlen vándor, majd útitárs, akit nem képzelt volna, hogy melléje szegődik egyszer…

Kies utcákon keresztül kasul, felelevenednek a kiskora emlékei, majd gyorsan tovaszállnak…

-Rövidebb út?

-Több emlék…

Középfiatalsága gyorsan elébe száll, egy újabb szállás előtt ballag el. A hihetetlenség fokozása, mikor egy ismeretlennel találkozol, mely bajtársad volt útitársa lett, magadért nem tetted meg sohasem.

Rövidítés… Sötétben megbújó szempárok figyelme követ, még el nem hagyod közelségüket. Két feltehetően útitárs fürkészi, a vándor lépteit. Mikor a vándor pillantása megakad az egyik tekintetében és érzi, mintha lelke szökne irányában, de léptei irányát, nem befolyásolja.

Tiszta terep, szürke beton kocka oldalában, körmök hangja közeledik, majd megáll. Egy lélek-teleporter szökik el a telepre, utána a néma csend. Vonalak és szürkeséget megtörő sárga gömbök. Árnyak és zörgés.

-Megérkeztünk?

-Még nem. Csak félút…

Biodízel kétkerekű, most egy kerülő, gyorsabban, nagyobb távon elvisz. Újabb volt útitárs jelölt, aki bajtárs akart lenni, majd egy lélekrabló, a tekintete, mint a fekete lyukak, súlyos gravitáció. Alsó utak, rémület, majd megnyugvás. Alvó transzporterek, felső út keresztezésében. Kanyar, majd „duhajkodás” a palota előtt.

A pillantás, mely rabul ejti vándorunkat, mely talán egy ismeretlen útitársa, de nem hiszi, mikor észreveszi, az ajtó is résnyíre csukódik, a pillantás, már tekintet, mely egyre erősebb, bár tűzben edzett vándorunk, nem hisz a hihetetlenben, mégis többször is átélte. Most elragadta a lélekrabló tekintet:

-Visszamenjek?

-Legközelebb.

-És ha nem lesz már ott?

-Akkor se vagy egyedül, ÉN veled vagyok.

A vándor végül hazatért, megpihent. Naplójába véste, a különös történést, mely nem hétköznapi, de rendszertelenül rendszeresen rá tőr…

Gondolatai visszhangzanak a csendben, melyet ma már nem tőr meg semmi:

-Az útitársak dolga könnyű lehet, hisz ő dönti el, melyik vándor mellé szegődik.

-Előfordul, hogy nem jut sehova se, mert megtorpan a vándora, ő meg nem képes vándorrá válni.

-S ha 2 vándor találkozik?

-Rendszerint nem tart sokáig közös ösvényük és szétválnak, de amint újra találkoznak, már minden folytatódik…

-Mi a helyzet 2 útitárssal, ha egy vándorhoz szegődnek?

-Megtorpanás, míg el nem dől, melyikük mehet a vándorral, de ilyen nem történik, úgy, hogy lássák egymást, mert akkor mindkettőnek újabb vándort kell választania, minden ilyen esett egy visszalépés.

-Visszalépés?

-Persze, addig még nincs meg a varázs, nincs utazás az útitárs részére.

Komótosan bólint, majd mély hallgatásba burkolódzik…